3 évesek… - Répatorta karobmázzal

2008. november 18., kedd

Ma 3 éve, hogy megszülettek…


Minél többedik gyermek születik és cseperedik, annál gyorsabbnak érzem az évek múlását. Jó lenne, ha sosem lenne vége; de sajnos nem lehet folyamatosan kisbaba mellettem. Vannak, akiknél ez kinyúlik és születhet 6-7-8 stb. gyermek is.

Szívesen tenném én is; ha lehetne. Habár tudom, hogy nem a mennyiségtől függ az, hogy kiteljesedünk-e az anyaságban, mert van, akinek egy gyerekkel kell megtapasztalnia ezt.

Örülök hát mind a négynek, hogy hozzám születtek le, s engem választottak szülőanyjuknak.



Együtt


Patrícia


Virág


Tegnap este tartottuk a köszöntést, mert ma sietős a napunk.

Most rendhagyó módon nem vega piskóta készült töltelékkel, hanem répatorta. A cukkinikenyérhez hasonlóan, ennek a süteménynek is meglepetést okozhat az alapanyaga, ugyanakkor az ízén nem érződik semmi, ami répára emlékeztetne.

Tartottam attól, hogy túl hétköznapi lesz, ha nem „rendes” torta kerül asztalra, de úgy tűnik ilyen szempontból érdemes szakítani a hagyománnyal, mert 1 szelet maradt belőle mára (ennek köszönhető a fotó) és sokkal nagyobb kedvvel ette mindenki, mint más alkalmakkor az ilyen-olyan tortát.

Most is bebizonyosodott, hogy nem igazán az a lényeg, hogy bevett dolgokhoz igazodjuk, hanem az számít, hogy miként éljük meg az adott pillanatot.


Répatorta


Hozzávalók:

30 dkg liszt (20 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt+10 dkg zabliszt)
20 dkg reszelt sárgarépa
10 dkg mazsola (előzetesen beáztatva)
15 dkg méz
1/2 mk reszelt szerecsendió
1 tk fahéj
2 mk szódabikarbóna
12 dkg margarin vagy olaj


Karobmáz


2 ek karobpor (szentjánoskenyérmagpor)
2 lapos ek barna cukor
1 ek margarin

Díszítés

Sárgabarackbefőtt (natúr)




Elkészítése:

A sárgarépát összekeverem a lecsepegtetett mazsolával, a szerecsendióval, a fahéjjal, a margarinnal és a mézzel. Hozzáadok 1,5 dl vizet és felforralom. Hűlni hagyom.

Ezalatt a liszteket összeelegyítem a szódabikarbónával.

A kétféle masszát összekeverem. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm és alacsony hőfokon tűpróbáig sütöm.



Eredetileg tölteni készültem lekvárral, de elég lapos lett, meg belül kissé krémes állagú, -talán kevesebb mézet kellett volna beletenni- így nem töltöttem meg, hanem a tetejére máz került, arra pedig natúr sárgabarackbefőtt.

19 megjegyzés:

Dulmina írta...

Boldog szülinapot az ünnepelteknek!

Finom lehetett ez a torta, de szerintem hamarosan kipróbálással is meggyőződöm minderről :)

erős ildikó írta...

De jó, hogy tettél fel Róluk fotót! És az is nagyszerű dolog, hogy a gyermekeid nem hiányolják a "hagyományos" tortát, hanem szívesen fogyasztják az egészségesebbet. Ezek szerint már ilyen kis korban is azonosulni tudnak a lét-tudatos konyháddal...vagy pedig nagyon finom lehet ez a répatorta!

Marcsi írta...

Nagyon boldog szülinapot a lányoknak!
Neked sok-sok örömet mind a négy gyermekhez.

Milene írta...

Nagyon boldog szülinapot az ünnepelteknek!
Jól hangzik ez a répatorta. Szerintem ki fogom próbálni. Beszámolok majd róla.

Kata írta...

Én is boldog szülinapot kívánok a szép kislányoknak :o)

Vera írta...

Reni, Isten éltessen benneteket sokáig!

Renata Kalman írta...

Sziasztok!
Köszönjük, kedvesek vagytok!

Dulmina! Szerintem Neked biztosan túl édes lenne így, de biztosan kitalálsz majd valamit!

Napmátka! A nagylányom (9 éves) már jobban átlátja az egészséges(ebb) jellegét a dolgoknak, a többiek még főként ízre, de sokszor látványra mennek.

Marcsi! Köszi Neked is és örülök, hogy itt vagy!

Citromfű, Kata, Vera!
Nektek is köszi!

Orsi írta...

Üdvözöllek, így ismeretlenül is! Gratulálok, gyönyörűek a lányaid, boldog születésnapot nekik! Köszönöm, hogy benéztél hozzám te is!
Azért nem mindig vagyok laza, de igyekszem nem rágörcsölni a dolgokra! A szülések határozottan lazáknak mondhatóak kivétel a 4. de ezt majd még megírom! Jó egészséget, a répatortát megcsinálom majd januárban, mert a 6. akkor lesz 1 éves (persze nem neki, hanem magunknak, ő még nem eszik semmit, csak anyatejet:))!

konok írta...

Boldog szülésnapot Neked, meg születésnapot a Lányokak!
Éljetek boldogan, egészségesen százhúsz évig (az emberi életkor végső határáig)! És bocsánat a késésért....

Renata Kalman írta...

szia Orsi!
Örülök, hogy meglátogattál. Nálunk inkább nőtöbblet van, a középső az egy szem fiú.
Gasztro témájú blogot írok, de azért bekerül más is persze.
Szerintem gyakran fogok járni arra Felétek.

Renata Kalman írta...

Szia Konok!
Köszönöm!
Kedves meglepetés, hogy visszatértél! Jártam arrafele, de nem volt mozgolódás, most viszont látom, hogy nyitva vagy.

konok írta...

én folyamatosan jártam arrafelé, és hiányoltam én is az új bejegyzéseket... most írtam párat:)

Adéle írta...

Sok-sok Boldog Szülinapot a lányaidnak!

Magam is a répatorta nagy rajongója vagyok... s ez a verzió (is) istenien hangzik!

:-))))

Üdvözlettel,
Adéle

siccike írta...

Éljenek a szülinaposok! Nagyon szépek a csajszik, a szemük tiszta anyjuk!:-) Tényleg majdnem egyidősek a mi Babócánkkal, sőt Vera Vincéje is éppen most lett 3.:-) MEnnek már oviba? Nálunk is répatorta volt az első két év szülinapi tortája.

Renata Kalman írta...

Adele! Köszi!
Siccike! Neked is kössz!
Az ovit Velük komótosan tervezem, a két nagyobb már ment (a lányom 2,5 évesen, a fiam 3 évesen). Talán jövőre -4 évesen- mennek, de nem sietem el. Jól megvagyunk délelőttönként hármasban, no meg azért élnek társasági életet is, hisz a nagyobbakhoz járnak ide barátok, meg azok kisebb testvérei is.
És Ti hogy tervezitek?

duende írta...

Milyen csodaszépek... két fényrózsácska! :-)

Névtelen írta...

A szülinap már rég elmúlt, de azért én is gartulálok!
És felhasználtam a receptedet, köszi! Hivatkozom is Rád a blogomban: http://alkoto.freeblog.hu

sedith írta...

Szia, Renáta!
8 nap leforgása alatt ma már másodszor készítettem el ezt a tortát. És kis híján már háromszor lett volna, ha múlt pénteken nem jött volna közbe valami.:)

Legelőször csupán tojásmentes sütire volt szükségem annál az egyszerű oknál fogva, hoyg elfogyott itthon a tojásom, és nem tudtam menni venni. Akkor szinte 100%-ban követtem a receptet, csupán annyit módosítottam, hogy 1 dl vízzel főztem meg. Úgy nem lett krémes.:)

Ma már többet változtattam, mert nem mézet, hanem cukrot tettem bele, tk. lisztből is csak 8 dekát, és még került bele aszalt ananász, illetve egy-egy citrom, lime és narancs héja feldarabolva. Most is nagyon finom lett: a férjem a leglelkesebb rajongója.:)
Köszönöm neked a receptet, és biztos vagyok benne, hogy nálunk rendszeresen fog készülni.

Renata Kalman írta...

Edith, nagyon örülök! :) Ananásszal biztos nagyon finom lehetett! Örülök, hogy beszámoltál róla és ha a férjednek is ízlett, akkor nagyon elégedett lehetsz!

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger